Árnika

2010.08.06. 21:43

Ezt nagyon gyorsan kell leírnom, mert két álomnyi mélyen volt.

Előtte egyébként óriásbogarak támadták meg a földet, mi pedig rájöttünk, hogy az a tervük, hogy az emberiséget egy helyre gyűjtsék és egyszerre irtsák ki. Egy halott ember fejét is megtaláltuk, de az alsó állkapcsa hiányzott, így a sámán mellett, aki beszédre bírta, még szükség volt egy mentalistára és egy tolmácsra is, hogy rájöjjünk, hogyan halt meg. Sajnos csak annyira tudtuk visszapörgetni az eseményeket, hogy az erdőben egy bokor mögött megállt és valamire rácélzott.

Szóval találtam egy könyvet, aminek a címe az volt, hogy Árnika. Először csak az keltette fel a figyelmemet, hogy az egyik szereplőt benne éppen úgy hívták, mint engem, vezetéknévvel és keresztnévvel. Aztán elkezdtem olvasni a könyvet, ami persze meg is jelent egyből előttem.

Nem megy

2010.03.22. 23:38

http://www.leoninum.org/conpresso/_data/sysiphos-c.jpgRettenetesen éreztem magam. Egy ásatáson voltunk (talán valahol a telkünk környékén) Visnóékkal. Beszélgettünk, de nem igazán figyeltem oda, mígnem leültünk egy gödör szélére. A gödör falának egy vékony, rozoga falétra volt támasztva, az a fajta, amelyiknek csak egyetlen szára van, amiből két oldalt állnak ki a lécek. Egyáltalán nem tűnt stabilnak, mégis, egyik diákom könnyedén felszökdécselt rajta. Engem a mélysége sokkal jobban zavart.

Hogyan lettem náci

2010.03.05. 11:59

http://bogaram.freeblog.hu/files/p%C3%B6tyi.jpgAz Operaházban voltunk, a harmadik emeleten és előtte láttuk, hogy a zászlókat lejjebb eresztették. Kerestük az Operaház fantomját, de biztosak voltunk abban, hogy az épületen belül van még három-négy másik boss, akit meg lehet ölni. Sajnos azonban egyikről sem tudtuk, hogy hogyan kell előhívni, ezért elmentünk.

Tükörkép

2010.02.24. 18:03

http://preapism.com/wp-content/uploads/man-in-the-mirror.jpgRossz volt a K.A.K.T.U.Sz. tábor, legalábbis az animések egyike azt mondta, unatkozik és menjünk haza. Ezzel én is egyetértettem, úgyhogy el is indultunk nagyszüleimtől, de előtte még beszélgettünk kicsit a szobában. Aztán bátyám egy prospektust tolt elém. Rafting.

- Gyere el, tavasszal lesz.

A rendőrök korruptak

2010.02.23. 09:49

http://3.bp.blogspot.com/_wLQymueEgoQ/SqpQFvzMk2I/AAAAAAAAJXU/AeIuDiYjO6g/s200/Corrupt_Traffic_Cop_Cartoon.jpgA sörözés után azt mondta a Lány:

- Kikísérsz?

És én kikísértem. Aztán azt mondta:

- Elkísérsz a villamosmegállóig?

Az idegenek veszélyesek

2010.02.22. 08:52

http://www.yarn-sellar.com/images/ufo_wowt.jpgViszonylag keveset tudunk az idegenekről, hacsak nem arra a jeles eseményre gondolunk, amikoris (miközben) mi egy híd alatt beszélgettünk Szadiékkal, egy hatalmas űrhajó jelent meg a Föld fölött, majd megszólalt egy kissé bizonytalan tónusó hang:

- Ööö... Ezt... ezt most... értitek?

http://farm3.static.flickr.com/2086/2430098597_f0c9a41a79.jpg

Valami oknál fogva irdatlan szomorú voltam. A környéken ott voltak páran az osztályból, talán a barátaim közül is néhányan, nem nagyon foglalkoztam velük. Aztán volt az a Kávéautomata, amelyik, ha kávét tölt, egy kellemesen lágy női hangon azt mondja: "Fogyassza egészséggel!".

süti beállítások módosítása